— F1 Magyar Nagydíj, A futam —

Lewis Hamilton megszerezte idei második 1. helyét

A futam előtt már lehetett izgulni, ugyanis Max Verstappen autója falba ütközött, a rajtrácshoz menet, végül a szerelőknek sikerült összeszerelni az autót, így eltudott indulni futamon. Az első sort a 2 mercedes foglalta el (Hamilton és Bottas) a második sort a 2 Racing Point (Stroll és Perez) majd az 5. 6. helyen a 2 Ferrari (Vettel és Leclerc) volt ( utánuk Verstappen, Norris, Sainz, Gasly, Ricciardo, Russell, Albon, Ocon, Latifi, Magnussen, Kvjat, Grosjean, Giovinazzi, Raikönnen volt a sorrend). A rajt után majdnem a teljes mezőny kereket cserélt. Az első pár kör után átvette a 3. 4. helyet a Haas a Racing Pointtól. A 17. körben Gasly versenye véget ért. A pilótákat figyelmeztették, hogy eső közeledik, de a teljes futamon nagyon kevés csapadék volt a Hungaroringen. Időközben Verstappen, átvette Bottastól a 2. helyet. A Ferrari monacói pilótája a 14. helyre csúszott le, egy kerék csere után. Lando Norris ellen csatázott a 13. helyért végül sikerült neki maga mögé utasítani Lando Norrist. Hamiltonnak nem akadt ellenfele. Albon a 13. helyről a 6-ra ugrott, a futam végén Sebastian Vettelt is megelőzte, így az 5. helyen végzett a Red Bull fiatal tehetsége. A futamot tükörsimán nyerte meg Lewis Hamilton, karrierje során 86.-ára lett futamgyőztes, a Hungaroringen 8. győzelmét gyűjtötte be. A 2. helyen Verstappen, a Red Bull holland pilótája végzett, a dobogó legalsó fokán Valtteri Bottas, végzett, a 4. helyen Lance Stroll, majd, Albon, utána Vettel, Perez, Ricciardo, Magnussen, Sainz, Leclerc, Kvjat, Norris, Ocon, Grosjean, Raikkönen, Giovinazzi, Russel és Latifi értek célba. Jelenleg Lewis Hamilton vezet a világbajnoki tabellát, a konstruktöri tabellát pedig, a Mercedes vezeti. A következő versenyhétvége Nagy-Brittaniában lesz, 2 hét múlva.

                                                       írta: Istenes Dani 2020. 07. 19. 

— F1, Osztrák Nagydíj Időmérő —

Valteri Bottas 3. Pole pozicóját szerzte meg Spilbergben

Ez volt az év első időmérő edzése. Az első mért kört az újonc, Nicholas Latifi teljesítette. A Q1 első helyét Max Verstappen (Red Bull) foglalta el, utána a két Mercedes pilóta (Bottas 2., Hamilton 3.) ért célba. A 2 Ferrari az 5.(Charles Leclerc) és a 8. helyet (Sebastian Vettel) foglalta el, a Q1 kiesői pedig az egyik Haas (Kevin Magnussen 16. hely), George Russel 17.hely (Williams), a 18., a 19., és a 20. helyet elfoglalók a 2 Alfa Romeo (Antonio Giovinazzi és Kimi Raikkönen) az utólsó helyet pedig az újonc, Nicholas Latifi foglalta el. A Q2-ben már csak 15-en versenyeztek. Az első két helyt a Mercedes uralta, a 3. helyen a Red Bullos Alexander Albon volt. A Ferrari mindenki nagy meglepetésére, bár a szabadedzéseken is lehetett látni, hogy Ferrarinál nem minden oké, de azért így is mindenki meglepődött, hogy a 10. és a 11. helyet foglalták el a Q2 végén (így Vettel ki is esett, Leclerc még épp hogy bentmaradt). A többi kieső: a 2 AlphaTuri Gasly és Kvyat, 12. és 13. hely, rajtuk kívül még Ocon 14.hely(Renault) és Grosjean is kiesett. Ezután jött az utolsó 15 perc, a Q3, már csak 10-en versenyeztek. A végén Valteri Bottas kezéből vagy inkább autójából majdnem elmarat a pole pozíció, mivel kicsúszott a pályáról, de csapattársa Lewis Hamilton nem tudta megelőzni, így Valteri Bottas Ausztriában 3.-ára is 1. helyről kezdheti a futamot. Lewis Hamilton 2. helyről indulhat a Ferrarik a 7.-ikről és a 11.-ikről, A hazai csapat, a Red Bull a 3. (Max Verstappen) és az 5. pozícióbol várja a holnapi futamot. A futam holnap délután 15:10-kor startol. Magyarországon az M4 sport közvetíti.

                                                   írta: Istenes Dani 2020. 07. 04.

— F1 rajt Spilbergben —

Tavaly december óta előszőr rendeznek F1-es hétvégét

7 hónap után végre láthatunk F1-et legalább a TV-ben (igaz, hogy az M4 sport 2 hetente régi klasszikus futamokat közvetítettek vasárnaponként, de az nem volt az igazi). Ma délelőtt 11-kor autóba ültek a Forma 1 versenyzők. Az első szabadedzés a Mercedesnek kedvezett. Az első helyen Lewis Hamilton (6-szoros világbajnok, Mercedes pilóta) végzett, a 2. helyen csapattársa Valteri Bottas ért célba. A nagy rivális Ferrarinak elég rosszul sikeredett az első edzés, ugyanis a 10. helyen (Charles Leclerc), és a 12. helyen (Sebastian Vettel, 4-szeres világbajnok) végeztek. A 3. helyen Max Verstappen (Red Bull) végzett, a 4.-en Carlos Sainz (McLaren), az 5.-iken Sergio Perez (Racing-Point), a 6.-on Lando Norris (McLaren), a 7.-en Alexander Albon (Red Bull), a 8.-kon Daniel Riccardo (Renault), a 9.-ken Kevin Magnussen, a 11.-ken Lance Stroll (Racing-Point), a 13.-kon Esteban Ocon (Renault), a 14.-ken Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), a 15.-ken Kimi Raikkönen (Alfa Romeo), 16.-kon Pierre Gasly (Alpha Touri), 17.-ken George Russel (Williams), 18.-kon Nicholas Laitfi (Williams), 19.-ken Danyil Kvijat, a 20.-kon, Romain Grosejean (Haas). A második szabadedzés 24 perce zajlik (15:00-kor kezdődött).

                                                    írta: Istenes Dani 2020.07.03

Elkezdődik a szezon!

Hivatalos: Spilbergben elkezdődik az F1-es szezon (július 5.-én és 12.-én ugyan is dupla futam lesz)

Sziasztok! Üdvözlök mindenkit a csaksport.hu-n.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
https://online-countdown.hu.downloadastro.com/tools/#1596189600000_RjEgQnJpdCBuYWd5ZMOtaiAxLnN6YWJhZGVkesOpcw==